Iskolai versmondó verseny

  

 

Iskolánkban az előző évek hagyományait követve 2008. november 12-én ismét megrendeztük a házi versmondó versenyt,

Ezen a versenyen a második, harmadik és a negyedik évfolyamba járó gyerekek mérhették össze a tudásukat és tehetségüket.

A gyerekeknek népes szurkolótábora is volt, mivel a szülők, nagyszülők és a testvérek is meghallgathatták a szereplőket.

A zsűri nevében Jurecz Emil igazgató úr köszöntötte a gyerekeket és a hozzátartozókat, utána Virág Éva igazgatóhelyettes mondott biztató szavakat a résztvevőknek.

A versenyzőknek évfolyamonként kellett sorszámot húzniuk Cséplő Éva néni által készített kedves, csillagos kártyákból.

A második évfolyamból elsőként Fehér Zsombor állt ki szavalni. Gárdonyi Géza A kutya meg a nyúl című verses mesét adta elő.

Évfolyamonként ugyanazt a szöveget tanulták meg a gyerekek, hogy a zsűri a legjobb teljesítményt igazságosan tudja értékelni.

A másodikosokat a harmadik osztályos tanulók követték. Régi mesekönyvből, Világszép mesék címűből került elő a kedves verses mese, melynek címe: A hatalmas király.

Ezután a negyedikesek Zelk Zoltán: Ez aztán a vásárfia! című költeményét adták elő.

A zsűrinek bizony elég nehéz dolga volt, mert nagyon jó előadókkal találkozhattunk.

A döntésnél fontos szempont volt, mennyire pontos a szövegmondás, a tiszta, érthető kiejtés, az előadás módja mennyire volt élményszerű. Több tehetség is feltűnt, a kisebbek között is. Az eredmény a következő módon alakult: a második évfolyamból I. helyezett Rabatin Rebeka 2.a.  II. Boda Daniella 2.a, III. Fehér Zsombor 2.b osztályos tanuló lett.

A harmadikosok közül I. lett Gyöngyösi Joel 3.a, II. Bélteki Zsófia 3.b, III. Király Eszter 3.a osztályos tanuló.

A negyedik évfolyamban I. lett Palás Kiara 4.b, II. Führinger Dóra 4.a, III. helyezést megosztva kapta Pintér Nikolett 4.b és Tímár Adrienn 4.a osztályos tanuló.

Minden versenyző büszke lehet a szép teljesítményére, a szavalóverseny nyerteseinek gratulálunk, a kerületi versenyen való sikeres szereplésükért szurkolunk.

További jó felkészülést és szép sikereket kívánunk mindannyiuknak.

 

                       

Tóthné Ligeti Katalin